7 érdekesség a Gellért fürdőről

érdekesség a Gellért fürdőről

Egy több mint száz éves szecessziós fővárosi műemlékfürdő szinte minden szegletéhez, csempekockájához tartozik egy-egy érdekes történet, anekdota. Megpróbálunk mégis hetet kiemelni ezek közül. Íme pár érdekesség a Gellért fürdőről!

  • A török korban Acsik Ilidzse állt a helyén. Később Sárosfürdőnek nevezték, a termálvízzel feltörő iszap miatt, ami leült a medencék aljára.
  • A fürdő 1918-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, a főváros első prémium kategóriás intézménye volt, ebben az időben Európa legkorszerűbb gyógyfürdőjének számított.
  • Az akkori Európában kuriózumnak számító hullámstrandfürdő később, 1926–27-ben épült hozzá, a fürdő korábbi parkja területén. 1934-ben pezsgőfürdővel bővült ki. A pezsgőfürdő az úszómedence ólomlemezzel szigetelt egyharmadában helyezkedett el, 84 darab speciális fúvófej pezsegtette a vizet. A befúvást egy 14 lóerős villanymotorral meghajtott légkompresszor végezte, a fúvófejek között színes világítótestek sejtelmes fénnyel árasztották el a medence vizét.
  • Külön érdekesség a Gellért fürdőről, hogy nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos-kloridos hévízének, fluorid-ion tartalma is jelentős. A víz kifejezetten ajánlott mindazoknak, akik ízületeik degeneratív betegségével, gerincmegbetegedésekkel, ízületi gyulladásokkal, porckorong sérülésekkel és bántalmakkal, érszűkülettel, keringési zavarokkal vagy asztmás, idült hörghurutos panaszokkal küszködnek.
  • Pusztai Sándor, a fürdő úszómestere 1930-39 között készített fotókat a Gellért prominens vendégeiről. A képeket „Miniszterek gatyában” címmel mutatták be a Mai Manó Ház: Magyar Fotográfusok Házában, 2012-ben. Pár képet a gyűjteményből a fürdőben is megcsodálhatunk.
  • A fürdőhöz a 20-as, 30-as években harminc ágyas kórház is tartozott. Egykori tulajdonosai minden lehetőséget megragadtak, hogy az intézmény magas színvonalú technikai, esztétikai minőséget képviseljen, mind kényelemben, mind a gyógykezelések terén. Külön orvosi laboratóriumok működtek itt, és elsőrendűen felszerelt egészségügyi részlegéhez állandó orvosi felügyelet társult. Konyháját a nagy hírű Gundel étterem működtette 1945-ig, külön figyelmet fordítva a korszerű táplálkozási elvek betartására.
  • A kilencvenes évek végén Katarzyna Kozyra lengyel művésznő rejtett kamerákat helyezett el a fürdőben, saját magát pedig férfivá maszkírozta és így vegyült el a férfilátogatók között. A videóinstallációt először 1999-ben mutatták be a velencei biennálén Férfifürdő (Men’s Bathhouse) címmel. A mű egy nyolcszögű építmény külső és belső felületeire vetíti a négy, egyenként 8 perces, a Gellért fürdő férfi részlegében készített kisfilmet. Magyarországon először 2003-ban állíthatta ki a művet, a Ludwig Múzeumban.
Gellért fürdő hullám medence
Gellért fürdő hullámmedence 1940 | Fortepan

Még egy tipp:

Hogy egy kis termálvizet löttyintve mindennapjaidra, pár izgalmas és lazító, virtuális utazással kibírd a következő fürdős élményig: kövesd Facebook oldalunkat!

És szerintem ezek is tetszeni fognak: