A szaunázás apró katarzisai

szaunázás

A szaunával való első találkozás többnyire meghatározó pont az életünkban. Vagy teljesen beleszeret az ember, ahogy egyre többször látogatja a kis fakunyhókat, szépen lassan ráérez az igazi értékeire. De az is lehet, hogy egy ideig a közelébe sem megy, mert azt gondolja talán a szaunázás mégsem neki való. Pedig mennyire szükségünk lenne rá, egészségünk megőrzésében, mentális és fizikai ellazulásunkban is például.

Nekem úgy jött a szaunázás, mint a székelykáposzta fogyasztás, meg kellett érnem rá. Mert hát, azért mégiscsak furcsa pörén ücsörögni ismeretlen emberekkel egy izzasztó kamrában, ahol nagyjából 80 Celsius fok van, közel 15%-os páratartalommal. Ráadásul tele voltam kérdésekkel, kételyekkel.

Mennyit kell bent lennem, miért fáj az orrom belül a levegővételnél, utána tényleg bele kell ugrani a „jeges” dézsába? Bizony sokszor a kis valóságtartalmú sztereotípiák is el tudják bátortalanítani az embert, már a kezdeti lépéseiben is. De te semmiképpen ne ess ebbe a hibába, hiszen itt mindenre választ kaphatsz! Az apró katarzisok pedig mindenért kárpótolnak majd.

szaunázás szabályai

Miért jó szaunázni?

Megszabadulsz a testedben felhalmozódott méreganyagoktól, amik a fokozott izzadás során távoznak a szervezetedből. A szauna a bőrödet csodálatos formában tartja, frissíti, tisztítja a pórusaidat. Kiváló értorna, amivel a szívedet és érrendszeredet erősítheted. Jótékony hatása még, hogy a mindennapokban könnyebbnek érzed magad, a belső energiáidat felkorbácsolja, sokkal ellenállóbb leszel a stressz okozta negatív folyamatokkal szemben is. Jó közérzetet biztosít, az alvásminőséget is javítja. Segíti az emésztést, a légzést, erősíti az immunrendszert.

Mire figyelj szaunázás közben?

Ha az első alkalmakat tervezgeted, készülj fel lélekben, hogy a külső tényezőket kizárva a megfelelő relaxációs szintet el tudd érni. Gondold át, hogy fogsz majd ellazulni a melegben, mit fogsz érezni, miért jó ez neked! Előtte 2 órával már komolyabb főétkezést semmiképpen ne iktass be, de éhesen, éhgyomorra se jó ötlet beülnöd a forróságba, hiszen a vércukorszinted leeshet, akár el is ájulhatsz. Pihenj legalább 10 percet és zuhanyozz le langyos vízzel mielőtt belépsz a kabinba! A fő szabály a szaunába lépve, ami műanyag, fém: kint marad! Az ékszereid, a szemüveged felmelegedve sérülést okozhat, a papucsod ragasztott műanyag felületeiről mérgező anyagok párologhatnak ki.

Meztelenül vagy fürdőruhában?

A szokások helyenként változnak. Azt azért tudnod kell, hogy a szauna meztelensége nem egy divat, vagy értelmetlen tradíció. A tudományos magyarázata a test pórusain távozó izzadsághoz kötődik, amely a méreganyagokat mossa ki a szervezetből. Ez a folyamat fürdőruhában nem teljesül hatékonyan, nem is beszélve a műszálas szövetekből kipárolgó, kiolvadó szintetikus anyagokról, amik szintén nem összeegyeztethetők az egészséges szaunázás lélektanával. A legtöbb fürdőben, wellness központban már szerencsére adnak szaunalepedőt, ami természetes anyaga révén használható ezen a magas hőmérsékleten, hatékonyan szívja fel az izzadtságot, engedi a bőrt lélegezni.

Tájékozódj és kérdezz a helyi szokásokról!

Ha szemérmesség miatt nem szeretnél pőrén beülni a szauna vendégek közé, tekerd magad köré a lepedőt! A padhoz csak ezen, vagy egy alád terített törölközőn keresztül érjen a bőröd; még a talpad is! Pár alkalom után tapasztalhatod azt is, hogy ebben a különleges relax állapotban egyáltalán nem foglalkozik senki a másik meztelenségével.

Mikor szaunázzak, edzés előtt vagy után?

A meleg hatására az erek kitágulnak, a szívet extra munkára késztetik. Az intenzív testmozgás szaunázás után túlságosan is megterhelő a szervezet számára, sokkal optimálisabb, ha inkább egy kiadós úszás utánra tervezzük be. De még így is meg kell várnod, mire a szíved, a keringésed megnyugszik, 20-30 perc pihenőidő ebben az esetben is erősen ajánlott.

Mikor, mennyit, hogyan?

A szaunázás nem verseny, nem kérkedés alapja, hogy ki mennyi időt tölt el bent, ez teljesen független a célunktól, ami az egészségmegőrzés és a testi-lelki ellazulás. Ráadásul a legjobb, ha a termál medence használatához hasonlóan, többször, kevesebb időt tartózkodsz a melegben, hasonlóan a termál medencék használati logikájához. Az ajánlott 8-12 perc egyszerre, de 20 percnél semmiképpen sem több. 3 kör ebből az optimális, addigra szinte minden méreganyag távozik belőled. Az alkalmak utáni pihenés legalább annyi, de inkább több legyen, mint amennyit bent töltöttél.

Bizony a szaunázás nem egy rövid történet, 2-2,5 órát nyugodtan számíthatsz rá. Az utolsó körben hűvösebb vízzel zuhanyozz le és töröld magad teljesen szárazra. A pihenőidők és az alapvető szabályok betartása mellett van még egy nagyon fontos dolog, amire nagyon kell figyelned, ez pedig a folyamatos folyadékpótlás. Az izzadással sok víz, ásványi só távozik a szervezetedből, és még ha közvetlenül utána nem is érzed magad szomjasnak, azért legyen bekészítve egy palack tisztított csapvíz, vagy izotóniás ital. Hazaérve jöhet egy kis sós ropogtatni való is.

Miért jó, hogy a köveket locsoljuk?

A szaunában néha locsolj vizet a kövekre, hogy a páratartalmat 15%-ra növeld, így a bőröd nedves marad. (Sokan használnak aromaterápiás olajokat is.) Ha már erőteljesen beindult az izzadás, akkor kipróbálhatod a sokak által kedvelt nyírfavesszőt, amivel stimulálhatod a bőröd vérkeringését. Bőrradír gyanánt, ha már a pórusok teljesen megnyíltak, luffa szivaccsal vagy kesztyűvel dörzsölheted át magadat. Utána mézzel, különleges olajokkal bekenve nyugtathatod meg a felpuhult bőrt.

Tényleg a hideg vízbe kell ugrani szaunázás után?

Mielőtt még beleugranál a „jeges dézsába”, (persze, ha van ilyen), zuhanyozz le! Gondolj csak bele, ha mindenki izzadt testtel mártózna meg benne… Biztos, hogy te sem szívesen merülnél bele? A zuhanyzás során kezd a szívedtől legtávolabbi pontokat locsolni (mondjuk a végtagokat) egyre hidegebb és hidegebb vízzel. Ezek után, még jól is fog esni, szinte kívánni fogod a hideg vizes alámerülést. De ugrani akkor sem szükséges. Ha már bátrabb vagy kipróbálhatod akár a jégfürdőt is, de mindent csak fokozatosan!

Mi a szauna etikett?

Szaunázás során a fő szabály, hogy a többieket ne zavarjuk. Hangosan beszélgetni nem illik. Mielőtt elkezdjük a saját illóolajainkat használni, vagy erőteljesebben locsolni a szaunaköveket, kérdezzük meg a többieket is. A szeánszok során a gőz és a légáramlások különös játéka okozza az igazi szauna élményt, ezért az ajtót feleslegesen ne nyitogassuk. Persze, ha ki kell mennünk az más. Azt remélem, mondanom sem kell, hogy illuminált állapotban szaunázni tilos!

Kinek nem ajánlott a szaunázás?

Lázas, vírusos betegség, influenza, akut szív-, koszorúér probléma, magas vérnyomás, gyulladásos betegségek, rákos, daganatos megbetegedések esetén a szaunázás nem javallott.

A gyerekek fizikailag alkalmasak ugyan a szaunázásra, testük vékonyabb zsírrétege miatt viszont csak, a felnőttekéhez képest sokkal kevesebb időre, vagy alacsonyabb hőfokon javallott a számukra. Már egyre több termálfürdőben és wellness központban találkozhatunk 40 Celsius fok körüli hőmérsékletre felfűtött gyermekszaunával, ahova még a felnőttek is elkísérhetik őket.  

Tényleg lehet fogyni a szaunával?

Sajnos el kell, hogy keserítselek, de a szaunázástól közvetlenül tartós fogyás nem várható, viszont kiegészítő elemként használható bármely fogyókúrához. Azt azért ne felejtsük, a szauna fő profilja az egészségmegőrzés.

szaunázás előnyei

Ami biztos, hogy a szauna nem való mindenkinek. Jól is van ez így. Ha már rászánod magad, hogy beülj a pokol melegében fortyogó közösség szentélyébe, legalább adtál egy esélyt a dolognak.

A szaunázás mentális jelentősége

Az apró katarzisok, amikről fentebb írtam, olyan pillanatok, amelyekben csak az „én” létezik, különös érzések, melyekről ott, akkor még nem is gondolnád, mennyire fontosak. Ilyen nekem, amikor belépek a szaunakabin ajtaján; fa, meleg pára és olajok illatának jellegzetes egyvelege egy kellemes welcome csomagként vágódik az arcomba, a sejtekig blokkolva az érzékeimet. Az ilyen és ehhez hasonló relax pillanatokért érdemes magunkat kitenni például 85 Celsius fokos hőmérsékletnek, közel 15%-os páratartalomnak és idegen, pőrén öltözött szaunavendégek közelségének is. Egy pillanat múlva ezek már úgysem számítanak.

Aztán ezt még követi jópár, olyan katarzissal felérő mozzanat, amely miatt továbbra is a szaunázás mellett teszem le a voksomat.

A legközelebbi szaunázos, Wellazine cikkig sok forró pillanatot és kellemes felöntéseket kívánok neked!

Folytatása következik …

És szerintem ezek is tetszeni fognak: