Bezártak a fürdők

A november 10-i, késő esti kormányrendelet alapján a gyógy-, és termálfürdők nem fogadhatnak vendégeket november 11-től. Sajnos bekövetkezett, amitől tartottunk, újra bezártak kedvenc termálfürdőink. Előre láthatólag 30 napra, de, ami valószínűbb: bizonytalan időre.

Részlet a Magyar Közlönyből:

12. § (1) Az e rendeletben meghatározott kivétellel tilos

a) az előadó-művészet valamennyi ágának fellépése céljából megtartott eseménynek, függetlenül annak

nyilvánosságától (így különösen színház, tánc-, zeneművészet, cirkusz),

b) a mozinak,

c) az edző- és fitneszteremnek,

d) az uszodának,

e) a közfürdőnek,

a látogatása és e helyszíneken – az ott foglalkoztatottak kivételével – a tartózkodás.

A nyári, vidéki fellángolást leszámítva, az iparág egyébként is a haláltusáját vívja, mely még ebben a vészjósló megfogalmazásban sem túlzó sajnos. A tavalyi forgalomhoz képest a 9. hónap még csak-csak tartotta magát vidéken (Budapesten nem), de aztán a vírus erősödésével ez is nullához kezdett konvergálni.

Reméljük hamarosan újra, biztonságban találkozhatunk a medence partján!

Lapozz bele a legújabb Wellazine magazinba!

Egy magazin azoknak, akik szeretik a lazító gondolatokat, akik az olvasást és a fürdőzést rituáléként űzik és akiknek a pihenés maga a színtiszta művészet. Wellazine, a lazítás eleganciája – őszi lapszámunkban többek között saját magunkkal és a fürdővilág legendáival foglalkozunk.

Ha igazi, kézzel fogható élményre vágysz vásárolj magadnak egy lapszámot: Wellazine magazin 2020 ŐSZ

És szerintem ez is tetszene: