Fogadjunk, hogy erre sincs időd

mély levegő

Nincs időnk elég folyadékot inni, legalább 8 órát aludni, vagy egy jó könyvet olvasni, még talán levegőt venni sincs igazán. Egy életünk van, és mi mindent bele szeretnénk pakolni abba a képzeletbeli hátizsákba, kvázi mindent akarunk, de azonnal. Ismerős, ugye? Egy mély lélegzetvételre azért futja még talán. Nézzük miért annyira fontos ez.

Az amerikai haditengerészet bevált stresszoldó gyakorlata a következő, mellyel az igazán rázós helyzetekre képzik ki a Navy Seal-eket. A „doboz technikát” sokszor kell ismételni, hogy az éles szituációkban ösztönszerűen működjön, de már maga a gyakorlás is ellenállóbbá tesz a különböző stressz eredetű negatív hatásokkal szemben.

Helyezzük magunkat kényelembe, törökülésben, egyenes háttal, belégzés orron át. Figyeljük meg, nyugtassuk meg légzésünket és már kezdhetjük is. Képzeljünk magunk elé egy dobozt, mely oldal lapjain haladva fogjuk végezni a gyakorlatot. Kapaszkodjunk fel a doboz tetejére, miközben négy ütemre beszívunk, számoljuk is magunkban és érezzük a beáramló friss levegőt, ahogy az orrunkon keresztül megszűrődve szép lassan oxigén áramlik a tüdőnkbe. Majd a doboz tetején egyensúlyozva, míg átérünk a túloldalára, tartsuk bent 4 másodpercig. (Ezt is számoljuk magunkban.) Utána ereszkedjünk le a túloldalon, míg négy másodperig kifújjuk a levegőt, képzeljük el, ahogy a sok salakanyag távozik, fújjunk ki minden rosszat, amit éppen magunkban tartottunk eddig. Majd 4 másodperc, míg a doboz alsó éle mentén átjutunk a másik oldalra: tartsuk meg! És kezdődhet minden az elejéről. Csináljuk minden nap 5-10 percig!

A helyes légzés

A légzésünk az egyik legfontosabb tevékenységünk. Étel, víz nélkül még csak-csak kihúzzuk egy ideig, de levegő nélkül egy percig sem. Ehhez képest nem tulajdonítunk a helyes légzésnek akkora jelentőséget, pedig a mély levegővétel segíti az emésztést, javítja a szív és érrendszerünket, méregtelenít, elűzi a depressziót és segít legyőzni a negatív stresszt.

A gyakorlás során nagyon fontos a helyes tartás, a nyugodt környezet, de az is, hogy hogyan vesszük a levegőt. Legtöbben a mély levegővétel során a mellkas megemelésével csinálnak helyet, miközben a hasüregük befelé, a köldök a gerinc felé mozog. Ezzel a technikával azonban a mellkas és a hasüreg között található rekeszizmot a tüdő felé préseljük, ami gátolja a mély lélegzetvételt. A helyes technika az, ha belégzéskor a mellkas megemelkedésével egyidejűleg és egyvonalban emelkedik a hasfal is, azaz a köldök távolodik a gerincoszloptól.

Kimondott stressz helyzetben a mélylégzés technikája, hacsak nem gyakoroljuk legalább napi 10 percet, nem lesz segítségünkre. A túlzott erőltetés oxigénhiányt fog eredményezni, ami tovább növelheti a pánikot. Helyette fokozatosan a légzésünkre figyelve próbáljuk lecsendesíteni magunkat, egyre csökkentve a légzésszámot a beszívás mélységének emelésével.

légzés

Nap és hold légzés

Érdemes kipróbálni az egy orrlyukas légzéstechnikákat is, az úgynevezett nap és hold légzéssel stimulálva a bal és a jobb agyféltekét, és ezáltal a felelős területeket is. A bal orrlyukas légzés különleges lenyugtató, szívverés lassító hatással bír. Helyezkedjünk el kényelmes törökülésben nyugtassuk meg a légzésünket pár orron beszívott mély levegővel, amit a szánkon kieresztve lélegzünk ki. Aztán, csukjuk be a szánkat, lélegezzünk csak orron át, majd a jobb hüvelykujjunkkal zárjuk el a jobb orrlyukunk nyílását és 3-4 percig csak így lélegezzünk.

Most már tudjuk, hogy a jövőben miért lesz időnk a légzésünkre. Naponta csupán 10 percet szánjunk erre a rendkívül fontos tevékenységre! Nyugalom, mélylevegő és menni fog!

És még egy tipp:

Hogy egy kis termálvizet löttyintve mindennapjaidra, pár izgalmas és lazító, virtuális utazással kibírd a következő fürdős élményig: kövesd Facebook oldalunkat, vagy iratkozz fel a Wellazine Blogra (lásd a lap alján)!

Ezt olvastad már?

Mutasd ki vagy, megmondom melyik fürdő illik hozzád!

És szerintem ezek is tetszeni fognak: