Frigidarium

Nézzük mit is jelent, mire való a frigidarium.

Frigidarium

frigidarium a római fürdő része, egyfajta hideg vizes, hideg levegőjű terem.

A római fürdők az ókori görög gümnaszionok fürdői mintájára jöttek létre, funkciójukat tekintve a rekreációs és közösségi társadalmi érintkezési színterei. A régészek Magyarországon is számos katonafürdőt, közfürdőt és magánfürdőt tártak fel.

Az első igazán nagy therma-k*, név szerint Traianus római császár termái, i.sz. 109-ben épültek. Ezek a fürdők már akkoriban is monumentálisnak számítottak, nem csak uszodák vagy kádfürdők voltak, hideg és meleg vizes medencékkel és gőzfürdővel üzemeltek. A legtöbb fürdőt fa tüzelésű melegítő rendszer fűtötte, mely technikai megoldásokban, már akkor meghaladta saját korát. Hamar felismerték a termálvíz erejét is, főként ízületi, mozgásszervi problémákra használták.

Az első nyilvános fürdők Rómában a második pun háborúk után jelentek meg, melyekben a belépésért kezdetben fizetni kellett. Aztán Marcus Vispsanius Agrippa végrendeletében a római népre hagyta fürdőjét, és biztosította, hogy ingyen is használhassák. A legtöbb őt követő római császár is élt ezzel a propaganda eszközzel és elindult egyfajta rivalizálás, hogy ki tud nagyobb fürdőt építeni a római népnek. Nevezhetjük ezt a római fürdőkultúra aranykorának is.

A római fürdő részei:

  • apodyterium – a tulajdonképpeni öltöző
  • tepidarium – előkészítő terem langyos levegővel, langyos vizű medencével
  • caldarium – forró, száraz levegőjű terem
  • frigidarium – hidegvizes, hideg levegőjű terem
  • natatio – a nagyobb fürdőkben található úszómedence
  • laconicum – izzasztókamra (szárazlégkamra)
  • sudatorium – izzasztófürdő (gőzfürdő)
  • unctuaria – masszázs szoba, ahol a testet különféle illóolajokkal kenték be
  • palaistra – sportolásra alkalmas, rendszerint nyitott udvar

Nemcsak tisztálkodás céljából épültek a fürdők, hiszen gyakorlatilag a közösségi élet színhelyeiként funkcionáltak. A helyiségeit művészi igényű szobrok és domborművek díszítették.

A firigadrium

Az ókori Róma fürdőiben a caldarium és a tepidarium után, amelyeket a bőr pórusainak megnyitására használtak a frigidarium hideg vizes medencéje szolgált a pórusok bezárására. A mai kor is előszeretettel használja a hideg meleg ingerek bőrre gyakorolt hatását, gondoljunk csak Sebastian Kneipp tanításaira. A fürdőkben a mai napig használnak hideg vizes fürdőt, melyben a meleg termálvizes kúra, gőzfürdő vagy a szauna után merülhet el a fürdőző.

*therma a fürdő latin elnevezése

És szerintem ezek is tetszeni fognak: