Ma van a kádban olvasás világnapja

Február 9.

kádban olvasás világnapja

Kádban olvasás világnapja február 9. – Könnyedén érezhetnénk úgy, hogy szinte mindennek megvan már a maga világnapja, mégis kevés értelmesebbről hallottam ezidáig. Tudtam, éreztem eddig is, hogy a minőségi én-idő lassan a világ legértékesebb, legdrágább dolga lesz, de, hogy az időtöltés formája is ennyire egybecsengjen gyermeki énünk fantáziájával, az igazi, szívet melengető, nosztalgikus érzést kelt.

Kádban olvasás – kezdetek

Szinte előttem van a kép, ahogy az első „kádban olvasó” finoman beleereszkedik egy dézsa gőzölgő fürdővízbe, kezében izgalmas kalandregényével, amit már órák óta próbál letenni, sikertelenül. Bele sem merek gondolni, hogy hány könyv eshetett áldozatul a kezdeti bátortalan kísérleteknek. Pottyanhatott a vízbe, vagy vált a csöpögő, nedves újjaktól olvashatatlanná, mire a letisztult, tökéletes felhasználói kultúra megszilárdult.

Magának a világnapnak nincs konkrét dokumentációja, ki jegyeztette be és mikor például, de annyit biztosan tudhatunk erről a magától értetődő, mégis kifejezetten intim én-időről, hogy komoly bázist tudhat magáénak.

kádban olvasás extra

De hogy is történik mindez a gyakorlatban?

Hazamész egy húzós nap után, úgy döntesz, téged aztán nem érdekel már semmi, sem a határidők, sem a főnök, sem a politika, de még a házimunka sem … Engedsz magadnak egy kád forró vizet, fogod a kedvenc, vagy éppen aktuálisan fogyasztott regényedet és bevonulsz a fürdőszobába.

A kádba illóolajokat csöpögtetsz, kikészítessz egy pohár bort, vagy a kedvenc frissítődet, halk zenét kapcsolsz, gyertyát gyújtasz és már indulhat is az elemi lazulás.

Azért arra mindenképpen figyelj, hogy a könyv a tiéd legyen! A könyvtárosod egészen biztosan szívszélütést kapna, ha látná, mit művelsz a könyvtár tulajdonával, persze hasonlóan érezhetnek a kölcsönkönyvek gazdái is.

És hogy mit olvass?

Ha kíváncsi vagy legújabb könyvajánlónkra, amiben egy „fürdőkádban olvasáshoz” mind rezgéseiben, mind mondanivalóban is tökéletes regényt mutatunk neked, mindenképpen nézz rá erre a cikkre: KÖNYVAJÁNLÓ – Libby Page: Strand – emlékszel még a fürdők, uszodák apró közösségeire?

Libby Page A strand (Wellazine könyvajánló)

Mitől ilyen népszerű a kádban olvasás?

Az irányított marketing teljes hiánya miatt azt kell mondjuk, csak akkor lehet valami ilyen népszerű, ha tényleg működik is, hasznára van a felhasználóinak. Bizony, az elemi lazítás, szinte mindenféle stressz hatást semlegesít a fürdőzés idejére, egy pillanatra megállítva saját mókuskerekünk állandó mozgását, hirtelen más szemszögből kezdjük vizsgálni a dolgokat.

Aztán olyan is előfordul, hogy a fogaskerekek fordulnak egyet és talán már nem is tűnik annyira borzasztónak az előtte oly sötétnek látott szituáció.  

Tudtad például, hogy a papír alapú, fikciós (!) olvasás már napi 6 perc után is 68%-kal csökkenti a stressz szintedet?

kádban olvasás

A Sussexi Egyetem 2009-es kutatásából kiderül, hogy a képzeletre épülő olvasás csökkentette a legnagyobb mértékben a stressz szintet, megelőzve a zenehallgatást (-61%), a kávézást-teázást (-54%), a sétát (-42%). (A videójátékok ugyan -21%-os eredményt értek el, de megemelték a pulzust.)

A kutatás vezetője Dr David Lewis szerint az olvasás több, mint figyelemelterelés, a képzelet aktivitása serkenti a kreativitást, amely arra ösztönzi az agyat, hogy belépjen ebbe a lényegében megváltozott tudatállapotba.

Apropó, neked mi csípi a csőröd?

Erdőtüzek, járványok, világpolitika, ínséges hónap vége szindróma, a főnök (csak így), szűk határidők? Melyikről feledkeznél meg szíved szerint, legalább egy kis időre?

A helyes válasz: mindegyikről.

Mindegyikről, hiszen a szorongás, az aggodalom nem segít, ellenben a tartós stressz az, ami igazi problémákat, fizikai tüneteket is szülhet.

Azt tudjuk, hogy a stressz a barátunk, nélküle nincs élet. Az ugyanazon problémához tartozó tartós stressz viszont kifejezetten egészségtelen.

Alapvetően, ha szembesülünk egy problémával, jó esetben megtaláljuk a megoldást a megszűntetésére, levonjuk a konzekvenciákat, majd egyre kevesebbet gondolunk rá, elfelejtjük. A gond azokkal az esetekkel van, amikor nem tudunk változtatni az adott helyzeten, vagy nem találtuk még meg a megoldást, de mégis folyamatosan ezen pörög az agyunk. Nem tudjuk elengedni – szokták mondani. Nem kell ehhez ultraelfoglalt top menedzsernek lenni, a negatív stressz sajnos nem válogat.

Az 5 leggyakoribb tünet, amihez a tartós stressznek köze van: szívprobléma, gyomor-bél megbetegedések, magas vérnyomás, alvászavar, hátfájás.

Még egy tipp:

Hogy egy kis termálvizet löttyintve mindennapjaidra, pár izgalmas és lazító, virtuális utazással kibírd a következő fürdős élményig: kövesd Facebook oldalunkat!

Megjelent a legújabb Wellazine magazin!

Egy magazin azoknak, akik szeretik a lazító gondolatokat, akik az olvasást és a fürdőzést rituáléként űzik és akiknek a pihenés maga a színtiszta művészet. Wellazine, a lazítás eleganciája – őszi lapszámunkban többek között saját magunkkal és a fürdővilág legendáival foglalkozunk.

Lapozz bele:

Ha igazi, kézzel fogható élményre vágysz vásárolj magadnak egy lapszámot: Wellazine magazin 2020 ŐSZ | 1250 Ft

És szerintem ezek is tetszeni fognak: