Tibeti hangtál terápia

Nézzük mit is jelent, mire való a tibeti hangtál terápia.

Tibeti hangtál terápia

A testre helyezett tálak rezgései koncentrikus körök formájában terjednek el, áramlanak szét az egész testünkön, átrezgetve minden porcikánkat. Mélyen sejt szintig fejtve ki hatásukat. A sejtek anyagcseréje javul, az energiablokkok oldódnak, az elraktározódott salakanyagok ürülni kezdenek, azaz megindul a méregtelenítés, az öngyógyító mechanizmusok.
A tibeti hangtál hangja ezen túlmenően nyugodt lebegő ritmusával hat ránk, harmonizálja testünket, lelkünket. A felhangok segítségével alfa, delta, théta hullámhosszon, azaz az alvás-ébrenlét küszöbén, illetve az alvás fázisaiban nagyon hatékonyan pihentet, összehangolja két agyféltekénket.

A hang végigkísér bennünket egész életünk során, hatással van szellemünkre, testünkre és teljes lényünkre is. Már az ősi időkben felismerték a hanghullámok gyógyító hatását, kántálással, énekkel kezelték pácienseiket a régi idők sámánjai is például. Nepálban és Indiában úgy tartják, hogy a tárgyak, a mindenség, a kozmosz is hangból fakad. A Biblia így szól: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige… Az Ige testté lett…” (János ev.)

A hang hullámok formájában terjed, valahogy úgy kell elképzelni, mint a folyóba dobott kavics által keltett reakciót. A tibeti hangtál terápia is ezt a rezgés hullámzást alkalmazza a testünk bizonyos pontjain. Ahogy a víz jó hangvezető, úgy az emberi testet 70%-ban alkotó különféle folyadék is reakcióba lép a gyógyító hullámokkal.

A tibeti hangtálak tradicionális kézműves eljárással, többféle fém ötvözeteként készülnek. Melyekhez jellemzően 7 alkotó anyagot használnak fel: arany, ezüst, higany, ón, ólom, réz, vas.  

Mire jó a hangtál terápia?

A kezelés hatására a testünkre, csakra pontokra helyezett tibeti hangtálak által keltett hullámok ellazítják a testet, energetizálják szervezetünket és erősítik az immunrendszert. Ízületi problémákra, hát, derék, nyak, és vállfájásra ajánlott, de hatékonyan kezelhető vele alvászavar és vérkeringési problémák is. Kifejezetten nagy hatékonysággal ellensúlyozza a stressz által kiváltott negatív hatásokat.

A kezelés során a könnyed, lehetőleg természetes anyagokból készült ruházat megfelelő. Fém és műanyag ékszereket, kellékeket, szemüveget, cipőt a lehetőség szerint ne viseljünk. Ahogy a telefon lehalkítása és eltávolítása is erősen ajánlott.

És szerintem ezek is tetszeni fognak: